Kedves Barátaim!
Képzeljétek, ma már sokkal jobban vagyok, igaz, még igen gyengus vagyok. Ma is meglátogattak a gazdijaim, magukkal hozták a kis bőgőmasinát is, és kivittek sétálni is, és bár Varga doki csak 10 percet engedélyezett, nagyon boldog voltam! Nem győztem csóválni meg bújni, úgy szerettem volna hazamenni velük! Még azt is békésen hagytam, hogy a Kisöcsi húzogassa a szőrömet, ő pedig úgy megörült, mikor meglátott, hogy még bőgni is elfelejtett! :)
Még köhögök kicsit, és 10 perc séta tényleg bőven elég, de Varga doki ma azt mondta (pedig ő nagyon óvatos ám), hogy szerinte most már megmaradok. Hiába, no, egy igazi harcos vagyok! Tudjátok, mennyi mindenen mentem már keresztül annak ellenére, hogy csak másfél éves vagyok?!
A gazdijaim az utcán találtak rám, előtte engem sokat bántottak, nagyon féltem az emberektől, főleg a férfiaktól. Meg a botoktól! Nem is értettem eleinte, hogy a botot játékra is lehet használni, de megtanították nekem. A kóborlásom alatt összeettem mindenfélét, és ha nem ezek a kétlábúak találnak rám, és nem visznek el Varga dokihoz, akkor bizony már bő egy éve alulról szagolom a... tudjátok mit.. Szóval benyeltem egy jó nagy darab kukoricacsövet, és elzáródtak a beleim, úgyhogy el is búcsúzhattam egy szép nagy résztől. Utána persze nagyon legyengültem, és több bélfertőzésem is volt, úgyhogy az egyre pocakosodó gazdim nap mint nap autózott velem 100 km-eket, hogy kezelésre vigyen, meg ápolgatott otthon. Tudjátok, megtanult szurit adni, infúziót bekötni, sebet ápolni, lehet, hogy egyszer még ő is a Család utcában fog dolgozni! :)
Aztán találtam néha husi darabokat, húspogácsákat, májkrémet a kertben, néha a gazdi találta meg, volt döglött mókus is, de sajnos azt elvette tőlem, még meg se kóstolhattam! Néha rosszul lettem, néha nem. Viszont minden rosszban van valami jó, mert így hamar beköltözhettem a házba és igazi szobacicává váltam! Csináltattak nekem csini kutyaházat, bekerítették a kertet is, de télen sosem voltam kint, nehogy megfázzak, viszont sokat sétáltunk a Duna-parton. Azt nagyon szeretem!
Aztán egy téli napon nagy ünnepség volt, mindenki csinos volt, a gazdijaim összeházasodtak (bármit jelentsen is ez), rám addig a szomszéd vigyázott. Egy nappal később nagyon rosszul lettem, hánytam, hasmenésem volt, irány megint a Család utca, nagy volt az aggodalom, ezúttal Varga doki is nagyon aggódott, de megígérte a gazdimnak, aki nagyon sírt, hogy megtesz minden tőle telhetőt, annál kicsit többet is. Történt ugyanis, hogy összecsúsztak a beleim, így ki kellett vágni egy darabot megint, mert elhalt, és pont össze tudott még fércelni a doktor. Pár nap múlva haza mehettem, de megint rosszul lettem, visszarohantak velem, és kiderült, hogy megint összecsúsztak a beleim. Szinte mindenki lemondott rólam, a gazdim is elköszönt tőlem, de órákig el se mozdult onnan. Mindenki értem imádkozott, és mivel én ezt éreztem, hát azt is túléltem, hogy széthúzták a beleimet és kivarrták a hasfalamhoz! Hát, mit ne mondjak, nem volt egy leányálom, de túléltem.Innentől kezdve már a virágos kanapén alhattam! Mondom, minden rosszban van valami jó! :)
Aztán pár hónapig lábadoztam, még a kertbe is csak pórázon vittek ki, vittek kutyaiskolába, hogy ne egyek fel semmit, de azt mondták, erre nem tudnak megtanítani, a kert az én területem, joggal gondolom, hogy ott megehetem, amit találok. A gazdim pocakja pedig egyre csak nőtt, én szagolgattam, éreztem, hogy történik ott benn valami, aztán egyszer csak elmentek 3 napra, és már hárman jöttek vissza. Addig a nagyszülők vigyáztak rám, együtt vártuk őket haza. És ahogy hazajöttek, engem megint megetettek valami szörnyűséggel, reggel remegve bújtam a gazdihoz, iszonyúan féltem, hogy meghalok, az egyik gazdi rohant velem a Család utcába, a másik otthon várta a rendőröket, állítólag jó nagy volt a felhajtás, nyomozók meg minden, mint a filmekben!
Pár nap múlva magamhoz tértem és 7 békés hónap következett. A jó idővel több időt töltöttem kinn, de azért szobakutya maradtam, és folyton rám szóltak, ha ugattam. És elérkeztünk a múlt szerdához. Nem tudom, mi történt. Azt hittem, jót akar az az ember. Én megettem, amit adott. A többit tudjátok. De élek! Most is élek! Nagyon szeretném, hogy ne bántsanak többet! Nem lehetnek ilyen kegyetlenek! Ugye nincs kőből a szívetek? Inkább beszéljük meg, mit szeretnétek, én ígérem, szót fogadok, csak ne bántsatok többet!
És ígérem, hamarosan haza megyek! :)
